valami írás féle.

"És ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, a csókok íze számban hol méz, hol áfonya."

És ok nélkül ismét írok, nincs célom..nem vezet semmi nincs ihletem. Felbosszant, hogy nem tudok semmit kb magamról. Csak tengek, de úgy isten igazából nem élek. Hiányzik az érzés, hogy a "magam" ura vagyok. Eljárok a barátaimmal "szórakozni". Viszont belefáradtam hogy hajszolom ezt az érzést. Annyi minden kavarog bennem amit nem lehet megfogalmazni..vagyis meglehet, de csak értelmetlen szavakat sorolnék egymás után.Őszinte szerelem, fájdalom, könnyek, igaz barátságok, szülők, idő. Jelen pillanatban ezek az életem részei, az utóbbi kettőt eléggé megelégeltem az utóbbi napokban. Több időt szeretnék és kevesebb szülői figyelmet..15 éves vagyok igen, de tudom mit csinálok. A többi szóról pedig:  a szerelem kell nekem. Boldoggá tesz a szerelmem, elég ha csak meglátom a bérház lépcsőjén ahogy engem vár, egyből mosolyra húzódik a szám. Fájdalom pedig a szerelemhez kapcsolódik..Kell a fájdalom hogy érezd hogy létezel.Könnyek? úgyszintén az érzelmeket szimbolizálja.Igaz barátság a bizalom és a szeretet melyet egy olyan ember iránt érzünk akinek elmondhatunk minden titkunkat és bajunkat ő pedig megértően segít nekünk. Talán végre nem csak ürességet fogok érezni...

Goodbye