nagyika

- Kisunokám, én észrevettem valamit- hunyorított rám ragyogókék íriszeivel cinkosan a mélyzöld pokróccal leterített fotelben üldögélő, ősz hajú nő.

- Mmm.. mégpedig?- sütöttem le a szemem, akár egy különösen rosszcsont, öt éves gyerek, akit épp egy csínytevés közben kaptak rajta.

- Gyakrabban látogatsz meg minket, és minden alkalommal egyre többet csicseregsz. Újra sütemény recepteket kérsz tőlem. Azt mondod, ujjongsz a napsütéstől, a zuhogó esőben pedig legszívesebben táncra perdülnél. Órákig képes vagy ábrándos sóhajtások közepette a felhőket bámulni. Ha meghallasz egy szerelmes számot, akármit csinálsz, muszáj abbahagynod, hogy a dúdolásra koncentrálhass. Körülbelül tíz percenként kiül arcodra az a vágyakozó mosoly, és azt, hogy elcukroztad a világ legkönnyebben elkészíthető ételét, már hadd ne említsem meg..

- Mit akarsz ezzel mondani?- kérdezem gyanakodva, de továbbra sem merek ránézni.

- Fogalmam sincs, ki ez a srác, de az isten áldja meg!"