Keressünk együtt egy üres szobát, ezt érezned kéne, de Te mindig csak vársz

Fél 11 lehetett, kibotorkáltam a konyhába, töltöttem fehér bögrémbe a frissen főzött kávét, majd a tejet hozzáöntve figyeltem, ahogy összemosódik a két szín. A szobámba menet megálltam az egyik tükörnél, végig mértem magam. Bordák, kulcscsont. Eszembe jutott a hajnali beszélgetésünk, nem szereti a bordát. Meg szeretettem vele, félelmetesen szépek. Ahogy kidomborodnak így megmutatva formájukat. A laptopom bekapcsolva, egyből ő mosolyog vissza rám, én is elmosolyodom. Elmondhatatlan érzések törnek fel bennem, hiába forgatnám a szavakat mesterien, akár a trükk mester a kártyáit. A trükköt sosem mondja el, az érzés is csak az enyém marad. Belépve az oly ismert közösségi honlapra, egy üzenet villog a kis ablakban.

-          Már megint a rózsaszín világodban élsz.  – írta.

-          Nem érdekelsz, miért mindig akkor találsz vissza hozzám, amikor boldog vagyok? Amikor úgy érzem, van valaki, aki megbecsül és sok a közös bennünk. Meg fogom szeretni és ebben nem akadályozhatsz meg annyival, hogy azt mondod „Szeretlek”. Nem mehet így tovább. Nem szeretlek, nem akarok beszélni, nem akarom, hogy tovább az életemben legyél. – és azzal a lendülettel megnyomtam a piros kis x-et.

Az ágyra dőltem le csukott szemmel akartam kiüríteni fejem. Az emlékeim egyre halványulnak, már a hangja sem jön vissza olyan gyorsan, mint a legelején, az érintéseit is egyre nehezebben tudom felidézni. A beszélgetéseink által fent tudjuk tartani ezeket, legalábbis egy kis időre, amíg nem találkozunk.

-          Kérdezz még, szeretem a kérdéseid!  - írta egyik este.

Olyan kérdéseket teszek fel neki, ami nem hétköznapi. Minden érdekel, ami Ő. Ezáltal megismerem, és rá jövök, mennyire hasonlít a gondolkodásunk. Picit tartok attól, hogy a korkülönbségünk által, csalódni fog bennem, ha elmondom neki miket csináltam eddig. Nem rossz dolgok, de még is ott van bennem a félsz. Jelenleg nem akarom elveszíteni, megtaláltam azt az embert, akivel a nap 24 órájában képes vagyok beszélni, még a semmiről is. Amikor pedig együtt voltunk, a csend harmóniát teremtett. Szeretnék még kérdezni, szeretnék még feküdni az ágyon és megnevettetni. Akarom őt, úgy mint mást sosem.