alufóliába csomagolt érzések

aztán néha van olyan, hogy átgondolom az egészet, mindent, ami volt, és úgy érzem magam, mint egy túl nagy történet alján rejtőzködő félkész cselekmény, vödörbe dobott buta béka, könyvtári könyvben felejtett ötezres, félmarék összeolvadt málnacukor. és nem tudom, hogy mit keresek itt a hol, és nem hiszem el, hogy mindehhez ami mi volt, bármi köz vagy kapcsolat lehetséges, csak a sóvárgás marad a gyomrom, a nyelőcsövem környékén, hogy legyen még belőle, ebből a tejszínhabból, a fehérségből, a darabos felfénylésekből. mint egy madár, ami a színház ablakán berepülve kétpofára nyeldekli az asztalon kinthagyott csillámport, és nem érti, hogyha mindjárt felfordul, akkor miért nem lakik végre jól.