nem hiszem

Csak leülnék mellé. Nem szólnék, nem hiszem, hogy szólni mernék. A lábaimat az ülőalkalmatosság alá húznám, összeszorítva, s a két tenyerem a combjaim közé préselném. Nem húznám ki a hátam, összegörnyedve bújna az arcom egy része a kabátom felcipzárazott gallérjába. Hideg lenne, de a leheletem melegítené az orromat. Ki lennék pirulva, s én magam sem tudnám, hogy a jeges szél okozza-e ezt, hiszen hideg hónapokat élünk, vagy valami teljesen más. 
Rávetnék néhány pillantást, de nem tartanának sokáig. Nincs nekem ilyen érzésekkel az olyanhoz merszem. Mondani valami szépet, valami érdekeset, fontosat? Csak ha ő kezdeményez. Hiszen miért is lenne kíváncsi a mondanivalómra? Nem is tudnék semmi szépet, semmi érdekeset, fontosat hirtelenjében. 
A combjaim közül kicsúsztatnám mindkét kezem és bedugnám őket a kétoldalt lévő, még hideg zsebeimbe. Lassan felmelegednének azok.
Csak leülnék mellé. Nem szólnék, nem hiszem, hogy szólni mernék.
Hideg napok.