Az élet nem más, mint döntések sorozata. Egyszer tévútra visznek, máskor pedig hozzásegítenek ahhoz, hogy megvalósítsd az álmaidat. Gyakran egyetlen apró, látszólag semmiségnek tűnő döntésnek van a legnagyobb hatása életünkre. Honnan tudhatnánk előre, mikor döntünk helyesen? Hogy jó szakmát, társat, barátot, életutat választottuk-e? Sehonnan. Az életben sajnos nincs lehetőség arra, hogy egy pillanatra belenézhessünk egy másik életbe, hogy kiderüljön, milyen lenne a sorsunk, ha minden másként alakul... Ha a bárban másik fiú lép oda hozzánk, ha másik állásajánlatot fogadunk el, ha... Rengeteg a ha. De érdemes-e egyáltalán azon gondolkodni, mi lett volna, ha? Szerintem nem. Valamiért azokat a döntéseket kellett meghoznunk, valamiért azt az állást és azt a fiút kellett választanunk. Mindennek úgy kellett történnie, ahogyan megtörtént. Nem másként. Mégiscsak hiszek valamiben. A sorsban. És abban is, hogy a történetünk előre meg van írva.

Love club c.könyv

Neked mi a szex? Számomra menedék. Olyan tűzforró odú, ahol elrejtőhetek a világ hibákat kereső tekintete elől. Ahol valóban önmagamat adhatom, s ezáltal istenien tökéletes lehetek. Ahol meztelenül, kikövetelt álarcok és jelmezek nélkül létezhetek. Ahol a nyelvek nem ostoroznak, hanem dicsérnek. Ahol a vágyam nem szégyen, hanem erény. Ahol még a pofon sem a gyűlölet eszköze.

A megbeszélés helyett a kibeszélés vált divattá..

hát...nemistudom..érdekes

"...a dolgok megtörténnek, az emberek változnak..."

emlékek óyeah.

terrible dreams!

Miért hiányzik az, akit elhagytunk ,vagy ő hagyott el minket? Mi képzi bennünk ezt az egyre jobban elhatalmasodó érzést?! A legtöbbünk, ebben a marcangoló kettősségben, megtörünk, nem küzdünk tovább és térden csúszva próbálunk visszatérni a régi életünkbe. Mások - az emberiség kis része - amikor már a mocskos föld közelében vannak, talpra állnak és a fényes jövőbe néznek. És, hogy miért is nehéz a csúf múlttól megszabadulni? A válasz csak ennyi: Azt hisszük az emlékeink megmentenek a fájdalomtól, és a rettegés teli valódi - nem az a csillámporos, gagyi amerikai tini film - élettől. A gyengébbek nem tudnak túl lépni, összetörnek és a felépített rémálmukban élnek tovább, miközben nem veszik észre azt, hogy a leépülésük okát, teljesen átírták. Tegyük fel, az erősebbik fél eközben küzd és eljön a nyers és kemény felismerés, hogy az a személy akiért eddig keservesen vágyódott már nem kell neki. A silány rózsaszín köd elmúlik,és helyébe egy megerősödött tudat kerül. Ennek a hitvány küzdelemnek egyszer véget vett valami? Nem. Ez a körforgás a születéssel kezdődik és a halállal végződik.. Az erőtlenek elesnek és nem tanulnak semmit, a keményebb fél pedig segít, hogy akik elestek, fel tudjanak állni.

példakép Palvin Barbara.

Immúnis lettem az érzékelésre, egyre több emlék és érzés tűnik el az életemből. Néha észbe kapok, hogy most valami mást reagáltam, mint ami ésszerű lett volna... Már nem figyelem az embereket, a körülöttem tomboló világot, nem tesz többé boldoggá egy illat vagy egy íz. Elfelejtettem rajongani.

1000 meg 1 éve már.

A tükörből bámuló idegen tudja: hogy én vagyok odabenn...

A fényképek az idővel vívott végtelen harcunk jelképei, kilátástalan küzdelmünk eszközei a pillanat megőrzéséhez: meg akarjuk örökíteni az édes kislányt, mielőtt nehezen kezelhető kamaszlánnyá nő; a fiatal férfit, mielőtt megkopaszodik és elhízik; a nászutat Hawaiira, mielőtt a boldog pár tagjaiból egy fedél alatt élő, dühös idegenek lesznek. Van egy olyan érzésem, hogy a fényképészettel kapcsolatos megszállottságunk mögött kimondatlan pesszimizmus rejtőzik: az a meggyőződésünk, hogy a jó dolgok nem tarthatnak örökké.

R.I.P. Amy Winehouse

gudnájt evribádi

Minden embernek, aki valaha volt, van vagy lesz, van egy dala. Ezt a dalt nem írta senki. Van dallama, van szövege. Nagyon kevesen jutnak odáig, hogy eléneklik a saját dalukat. A legtöbben attól félünk, hogy a hangunk nem elég jó hozzá, vagy a szöveg túl butuska, túl őszinte, netán túl fura. Így az emberek inkább megélik a dalukat.

klausztrofóbia

bárki bármit mond nekem ez akkor is jobban adja..

Tényleg kell valaki. Szükségem van valakire... Ha együtt vagyunk, jobban érzem magam. Boldogabb vagyok, és kevésbé magányos.

Olyan játék ez, mint a tenisz: te elütöd a labdát, a másik visszapattintja. Néha elhibázod, néha elhibázza. De újra szerválsz, míg egyre jobban játszod a szeretet játékát. Az a legcsodálatosabb, ha megtalálod azt, akivel egy életen át játszhatod.

Sokféle szerepet játszunk. Van, amelyik szórakoztat, és van, amelyiket azért játszunk, mert mások elvárják tőlünk. Legtöbbször azért, hogy védjük magunkat.

Emlékszel amikor egymás mellett feküdtünk az ágyadban és csak öleltük egymást? Rémlik még amikor a dezodorokkal játszottunk és olyanok voltunk mint az 5évesek? Hiányzik az az önfeled pillanat.

A régi barátságunk nyomába erednék, de úgy is letagadnád ha meg tehetnéd..

Nézzük csak, hogyan kezdődik az érzelmi zűrzavar, amit szerelemnek nevezünk. Egy adott személy, mondjuk te, kíváncsi olvasóm, észreveszel egy ellenkező nemű egyedet a tömegben. Észreveszed, és attól fogva nem tudod levenni a szemed róla. A szád kiszárad, a pislogód kiguvad, a szíved pedig úgy dörömböl, mint apád, ha pityókásan jön haza és befele akarja nyitni a kifelé nyíló ajtót. Egyszer csak azt veszed észre, hogy az illető személy úgy vonz, mint vasreszeléket a mágnes. Ettől kezdve látszólag semmi másra nem vágysz, mint hogy hozzáérj, megöleld, sőt a szád a szájához szorítsd, ami - mondjuk meg őszintén - nem egy higiénikus dolog. A felsorolt tünetegyüttest nevezi szerelemnek az emberiség abban a hitben, hogy ennek az érzésnek, lelki és biológiai okok miatt nem lehet ellenállni.

Tudod, ez nem olyan, mint régen volt. Ez nem az, és nem is lesz az, amire azt hittük, hogy lesz. Ez teljesen, minden ízében képében más. Ez olyan, mint amikor kiszakítanak egy darabot belőled, és nem érzel semmit, csak hiányt, ami óly nagyszerűen őrjít meg, mint még semmi más az életben. Ez ilyen. Nem olyan.

úgy érzem ez lesz az idei nyár új slágere..

Nem lehetsz mindig hibás, nyisd ki a szád
üvöltsd, hogy kapja be a világ.

ami a józannak a szivén az a részegnek a száján...

i miss you.

Meg kell tanulnunk elfogadni magunkat, értékelni magunkat, függetlenül attól, mások mit mondanak rólunk. Meg kell tanulnunk, hogy mindennek és mindannyiunknak megvan a maga helye a földön. Valamennyien egyediek vagyunk. 

miauu

mindig!

szótlan képek,
kinek szépek, kinek nem,
szem válogatja szépnek.
tarkán bólogathatsz,
értem már miért nem vagy boldog.

de várj még és ébredjünk fel
kézen fogva,
kötelező rémálom alkotta.
mint vendég, fogadtál szívedbe
mondd szemtől-szembe
játékszer volt lelkem, kérdeztem.

Egy dolog a kézikönyv és más a valódi élet.

Szeretettel tekintek vissza a múltra, és kész vagyok a régi tapasztalatokból okulni. Nincs jó vagy rossz, helyes vagy helytelen. A múlt lezárult, végérvényesen. Számomra csak a jelen létezik.

‎-Mi van benned,amiért ennyire ragaszkodnak hozzád az emberek?Hogyha ennyire rossz vagy, miért nem tudnak otthagyni Téged?Vagy eleve miért választanak?

-Talán mert élvezik,hogy semmit sem veszek komolyan az életben.Az életem egy játék én még nem nőttem fel,ami nem azt jelenti,hogy bárkinek is ártanék. Csupán játszom velük és azok ragaszkodnak hozzám,akik szintén csak játszanak, akik számára ugyan így játék az élet!

don't tell me the sky is the limit when there are footprints on the moon!

A temető könyve (részlet)

Volt egy kéz a sötétben, és ez a kéz egy kést markolt.
A kés nyele csiszolt fekete csontból készült, pengéje bármely borotvánál finomabb és élesebb volt. Ha megvág, talán nem is veszed észre, legalábbis nem azonnal.
A kés már elvégzett szinte mindent, amiért abba a házba hozták, a penge és a nyél is egyaránt nedves lett.
Az utcai ajtó még nyitva állt, bár alig-alig, ott surrant be a kés meg a férfi, aki fogta, s a résen át az éjszakai köd pászmái csúsztak-tekeredtek be a házba.
A Jack nevű megtorpant a lépcsőfordulón. Bal kezével fekete kabátja zsebéből előhúzott egy nagy fehér zsebkendőt, s letörölte vele a kést és amivel fogta, kesztyűs jobb kezét; aztán eltette a zsebkendőt. A vadászat majdnem véget ért. A nőt az ágyon hagyta, a férfit a hálószobában a földön, az idősebbik gyereket rikító színű szobájában a játékok és félkész modellek között. Csak a porontyot kell elintéznie már, a babát, aki még alig totyog. Még ez az egy, és a feladat befejezve.
Megmozgatta az ujjait. A Jack nevű mindenek fölött profi volt, legalábbis ezt mondogatta magának, ezért csak akkor engedélyezi magának a mosolygás luxusát, ha a munkát elvégezte.
A haja sötét volt, a szeme sötét, és a vékonynál is vékonyabb báránybőrből készült fekete kesztyűt viselt.
A legkisebb gyerek szobája a ház legtetején volt. A Jack nevű felballagott a lépcsőn, lába nem keltett neszt a szőnyegen. Benyitott és belépett a padlásszobába. Fekete bőrcipője úgy ki lett suvickolva, hogy fénylett, akár a sötét tükör: látszott benne a parányi, félig telt hold.
Az igazi hold a szárnyas ablakban látszott. Fényét ugyan eltompította a köd, de a Jack nevűnek nem volt szüksége sok fényre. Megteszi a holdfény is. Éppen elég.
Látta a gyerek körvonalát a bölcsőben: a fejét, kezét-lábát és törzsét.
A bölcső oldala magas és rácsos volt, hogy a gyerek ne tudjon kimászni. Jack fölé hajolt, felemelte jobb kezét, a késes kezét, és a baba mellkasára célzott…
…aztán leengedte a kezét. A bölcsőben fekvő alak egy mackó volt. A gyerek sehol.
A Jack nevű szeme megszokta már a sötétet, nem óhajtotta felkapcsolni a villanyt. És a fény amúgy sem olyan fontos. Voltak még más képességei is.
A Jack nevű a levegőt szimatolta. Nem törődött azokkal a szagokkal, amelyek vele jöttek be a szobába, nem figyelt azokra a szagokra, amelyektől nyugodtan eltekinthetett, csak annak a szagára összpontosított, amiért jött. Érezte a gyerek szagát: tejes illat, akár a csokoládés teasütemény, és mellette a nedves, eldobható éjszakai pelenka csípős szaga. Érezte hajának babasampon illatát, és azét a kis gumi valamiét – egy játék, gondolta, majd azt, hogy nem, valami, amit a szájába vehet –, ami a gyereknél volt.

Lényegtelen, mennyire süllyedsz mélyre, ő akkor is a kezét fogja nyújtani feléd.

Miért te? Miért szerettem beléd?
Még ha rázom is a fejem, még ha azt is mondom nem, túl késő, hogy hagyjalak elmenni.

Bárhova is mész magadat is viszed..

Egy kis ideig nem leszek. Addig is legyetek jók. Csók

Úgy küzdünk az igazunkért, mint ... kis szivárvány a viharfelhővel. Mindenki szerint esélytelen... tudatában van látszólag elkerülhetetlen végzetének, kétségbeesetten kapaszkodva a törékeny esőcseppekbe, reményvesztetten, mégis bizakodva tündököl... csak az emlékezet táplálja soha sem volt jövőjét, de éppen ettől örök.

- Tudod, mindenki számára sokkal könnyebb elfogadni a magányt, ha az egykori társunk ugyancsak magányos.
- De hogyha másvalakivel boldog, az olyan, mintha szíven döfnének.

A csalódás, mint olyan, nem létezik..szebbet, többet, jobbat akartál elképzelni róla, de miután kiderült a valódi arca, elnevezted csalódásnak, pedig ő mindig is ilyen volt, csak te akartad másnak látni..

 

Képes leszek végig bájos maradni, akkor is ha soha nem néz rám?

"De te nem érted a szavaimat én meg nem tudok s*ggfejül!"

somebody to love

Van valakije! De hisz tegnap még belém volt szerelmes! Tehát igaz, hogy a szerelem szívtelen, és szívről szívre száll.

Minden ember hibázhat és hibázik is. De helyes-e az az út, amelyen a megkeseredettség miatt nem adunk új esélyt másoknak és a boldogságnak?! Mindig kell adnunk magunknak, másoknak és egymásnak egy újabb esélyt, mert sohasem tudhatjuk, mikor jön el a perc, amikor már késő lesz, és csak annyit tudunk majd mondani, hogy sajnáljuk.

'..gyönyörű vagy igen, de nekem nagyon kevés, hogy elcsavard a fejem az az oviban volt elég.'

kell még csak ezt érzem.

kell még csak másképpen.

nője van de félre kúr buta de még szív is
ez lesz ám a vidámpark igazi ringlispil
írja msn virtuális szerelem nem mindegy hogy
female vagy e-mail-el szemezem
én a két kezed szeretem ez a gyengém
szólni sem kell most csak ülj ide mellém