Esős nyári reggelre ébredtem, az ágyban fekve hallgattam, ahogy az esőcseppek nagy koppanással érnek földet a koszos ablakpárkányon.
- Bassza meg! - nyöszörögtem, és mintha több kilós súlyt cipelnék, kimásztam a takaró alól.
9-10 óra körül járhatott, a lakás üres volt, hosszú folyosóra kilépve megpillantottam a tükörképem – az előszobát már csak tükörteremnek hívom – felpuffadt, vérerekkel tarkított, nagy mandula szemek, fekete szemfesték a homlokomtól az államig maszatolódva-
- Hmm, igazán megnyerő a külsőd. – vettetem oda a tükörben álló lánynak.
Nem is tudom mit vártam, talán hogy válaszol, hogy „nyugi ez csak képzelgés”. Mégsem kaptam választ. A konyhába menve kávé és péksütemény illat csapta meg orrom, a bocis bögrémen egy üzenet volt felragasztva. „Miért?”. Összegyűrve a mosogatóba dobtam a sárga cetlit, majd kinyitottam az ablakot. A beáramló friss levegő és az eső illat felüdített. Azt kívántam, bárcsak a zivatar elmosta volna a gondjaimat, az érzelmeket, a dühöt.
- Jól vagy? – kérdezte köszönés helyett
- Persze, lejárattam magam mindenki előtt. Tipikus Sophie kapcsolat. Mennyi is volt 2 hónap? – kínosan nevettem, majd szürcsöltem tovább a meleg feketét.
- Nem értem miért vagy, így ki… Jobbat is találsz. – hallottam hangjában a szánalmat és a cinizmust.
Megremegtem, mindig ez a válasza, ha véget ér egy-egy kapcsolatom. Csak ez cseng a fülemben „jobbat”. Mégis, mit jelent ez? Rendesebbet? Aki nyalja seggem? Aki papucs?
- Nem érted az egészet. Nem nőttél fel… - mondtam, tudtam ez egy újabb veszekedéshez fog vezetni, ami az így is széthulló barátságunkra nézve, nem túl jó – Ugyan már Sara, imádsz a fiúkkal drámázni, szereted hallani, ha neked adnak igazat!
- Hogy jön ez ide? Legalább én meg tudom tartani a fiúkat… - éreztem mit fog mondani „nem úgy, mint te”. Úgy is történt.
Szó szót követett, majd leraktam a régi telefonkagylót. Az agyam újabb nikotin adag után kiáltozott, mivel cigarettás dobozom üresen feküdt a márvány konyhapulton, így nem volt más lehetőségem. Ki kellett bújnom biztonságot adó vackomból.
A tükör még mindig azt a lányt mutatta, aki fél órája állt előtte. Hajamat laza kontyba fogtam, fehér bő felsőt és fekete nadrágomban útnak indultam. A kisboltig való utat 5 perc alatt meg lehet tenni, a boltocska semmit sem változott az évek során. Piros táblája már megkopott, de még a felirat kiolvasható.
- Egy fekete Marlboro-t szeretnék – mondtam a mosolygós eladófiúnak, majd türelmetlenül, ujjaimmal dobolni kezdtem a pulton.
- Tudod, hogy a dohányzás halálhoz vezet? –nézett mélyen a szemembe és nem mozdult.
- Igen, mondták már páran – feleltem semlegesen, majd rápillantottam a srác névtáblájára.
- És, hogy fájdalmas lesz? – mosolygott tovább és leült a pénztár mögötti székre
- John ugye? Igen fájdalmas lassú halálhoz vezet, és még sorolhatnám, de ha csak nem a fekete Marlboro-s dobozról olvasod le, amit meg szeretnék venni, akkor cseppet sem érdekel. – mondtam dühödten, amivel kicsit megrémiszthettem, meghátrált majd a cigarettás polcról levette a kért árut. Miközben beütötte az árát, próbált közeledni felém.
- Ha már te tudod a nevem, én is megtudhatnám a tiédet? – kivillantotta tökéletesnek tűnő fogsorát.
- Neked kötelezően van feltüntetve, különben nem kérdezném meg.
- Hmm – nyelt egyet, majd felém nyújtotta a cigarettát – 740-en lesz.
Fizetés után kilépve a boltból rágyújtottam. Éreztem, ahogy a tüdőm megtelik füsttel. Leültem az útpadkára. John pár pillanat múlva mellettem foglalt helyet, levette névtábláját.
- Szervusz, John Taylor vagyok. Megkérdezhetném a neved? –kezet nyújtott, majd nevetett, és rágyújtott.
- Neked nem dolgoznod kéne? – kérdeztem meglepődve
- Szünetet tartok.
Elmosolyodtam, valahol tetszett, hogy John próbálkozik, talán szívesen fogadtam volna közeledését.
- Rossz időben találkoztunk. – mondtam halkan.
- Ja, eléggé, reggel esett is. – felelt iróniával a hangjában.
- Ha-ha, mennem kell. – álltam fel és az út másik oldalára pöcköltem a csikket.
- Várj, izé, rosszul adtam vissza.
És kezembe nyomta a 740Ft-ot, az 500-on csak ennyit találtam „Nem minden fiú olyan, mint aki eldobott”. Amire felnéztem John eltűnt, a boltban pedig a megszokott idős néni nézett kifelé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése