Az álmomban katonai kiképző tárborban voltunk. Ott voltál Te is, ugyan olyan jóképű és nagyszájú – talán ez is okozta veszted – a szobákban dohos illat terjengett, barna és zöld színek uraltak mindent. Sürgés-forgás, zavaros képek, elvesztél, elvesztem. A kiképző tisztünk – nevezzük így, mert konkrétan nem tudom sajnos a rangokat – őrült volt, egy sorba állított minket, majd elővett egy fapálcát a végét kiéleztette – talán a csontos mellkas volt a fétise – mindenki mellkasát végig nézte. Akinek nem talált sok csontot, vájt magának a botjával. Mindenhol vér, félelem, sötétség. A következő helyszín egy szoba, az emberek fáradtságtól kidőlve alszanak. Szúnyoghálón keresztül látom őket. Kérdésre nyitottam volna a szám, végül csak a nevedet ismételgettem kétségbeesve. Sehol sem találtalak. A választ mintha fejemben hallottam volna.
- Nincs itt. Visszabeszélt, nem tett eleget a parancsnak, körbevágták a száját – mondta egy fiú.
Sírva fakadtam, fájdalmat éreztem.
Felriadva az arcom könnyes volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése