nem hiszem

Csak leülnék mellé. Nem szólnék, nem hiszem, hogy szólni mernék. A lábaimat az ülőalkalmatosság alá húznám, összeszorítva, s a két tenyerem a combjaim közé préselném. Nem húznám ki a hátam, összegörnyedve bújna az arcom egy része a kabátom felcipzárazott gallérjába. Hideg lenne, de a leheletem melegítené az orromat. Ki lennék pirulva, s én magam sem tudnám, hogy a jeges szél okozza-e ezt, hiszen hideg hónapokat élünk, vagy valami teljesen más. 
Rávetnék néhány pillantást, de nem tartanának sokáig. Nincs nekem ilyen érzésekkel az olyanhoz merszem. Mondani valami szépet, valami érdekeset, fontosat? Csak ha ő kezdeményez. Hiszen miért is lenne kíváncsi a mondanivalómra? Nem is tudnék semmi szépet, semmi érdekeset, fontosat hirtelenjében. 
A combjaim közül kicsúsztatnám mindkét kezem és bedugnám őket a kétoldalt lévő, még hideg zsebeimbe. Lassan felmelegednének azok.
Csak leülnék mellé. Nem szólnék, nem hiszem, hogy szólni mernék.
Hideg napok. 

minden

Én és Te nem egyenlő a Mi-vel

Nincsenek érzések.

Ott, abban a kis körben még voltak, remegett a karom, a pillangók bukfenceket vetettek a gyomromban. De ugyan, mi ez? Figyelsz. Figyellek. Egy cseppet olyan, mintha csöndben, a fák mögül tennéd, egy kicsit megborzongok, ha a gitárhúrokat pengető ujjaidra gondolok vagy a könyveidre a kezedben. Te vagy az egyetlen olyan az életemben. Úgy értem, a valódi életemben.

Tudom, hogy nem lesz semmi. Bár nevetnem kell, mert erre már nem tenném a nyakam.

De ez nem olyan. Igazából, nem tudom, milyen ez.

Érdekelsz, hogy érdekeljen valaki. És közben egyáltalán nem erről van szó. Pedig lehet. Lehet, hogy csak ki vagyok éhezve a szeretetre, a törődésre, valaki ölelő karjára, puha szavaira, csillogó szemére, a lepkékre a hasamban, az érzésre, a reményre, a várakozásra. Lehet, hogy csak hallucináció ez is, mint annyi minden ebben az évben.

De ha az is... Legalább írni tudok róla. Nem szépen. Rondán. Összekuszált, tele maszlaggal, fujj. Igazából az a helyzet, hogy... Hogy nem érzem helyesnek. Nem érzem helyesnek, ha érzek. Mert volt már, hogy "Hé, talán ő!" - de aztán jött, hogy "Nem, senki sem.".

Most csak vagyok. Maradok a lány, akitől megkérdezted, hogy "Te nem vagy egyszerű eset, igaz?". Maradok a lány, aki a padból figyeli az eseményeket, akire rávillan a tekinteted. Én én vagyok, te te vagy. Mi nem vagyunk.

Nem akarok Mi-t, senkivel, mert akivel akartam, az soha nem akarta, és nem tudom; két évre ennyi szerelmi tragédiás történet elég is lesz, köszönjük, tapsot kérünk, meghajlás, függöny!

cselekvőképtelen

Valami elromlott bennem. Képtelen vagyok írni, a szavak értelmetlen mondatokat alkotnak. Talán ha berúgnék, akkor menne, mint régen. A fejemben lévő hangok erősödnek és foggal-körömmel küzdenek ellenem. Hogy történhetett ez? Hol veszítettem el önmagam? Üres vagyok. A lelkemben sivár és hideg. Csak túlélem a napokat, mint egy élőhalott, ott vagyok de még sem. Valaki találjon meg. 

Now it seems a world away But I miss the thing, are we ever gonna feel the same?

ó G ez is a te hibád

Kávézunk a teraszon

Ahogy ültem a padban egyedül, és hallgattam a tanár monoton hangját elgondolkoztam és a füzetembe firkálva képzelődtem. Elképzeltem, hogy a teraszon cigarettázunk, miközben épp nagyokat fújtatsz, hogy miért épp ide kell sütnie a napnak. Rajtam csak az egyik pólód van, ülök és csendesen figyellek. A nikotin és a kávé íze kesernyés elegyet alkot a számban épp olyat, ami neked minden reggelen. Hamar leég a cigarettánk, és az ablak tükröződésén nézem magam, te pedig kinevetsz és piroskának hívsz. Majd megölelsz, és a fülembe suttogsz oly gonoszat és szenvedélyeset.

Kicsengettek. 

elvetted a szavaim

A mosolyom mögött sosem fogod tudni mi rejtőzik. Önelégültnek tűnik?

Csak mert önelégültség, boldogság, elégedettség, szerelem, fájdalom, biztonság, kimondatlan szavak, vágyak rejtőznek. Bassza meg, akkor is én leszek az a lány az életedben. Ráeszmélhetnél, hogy ez több mint testiség. Több, sokkal több. 

tizennyolc

Utálom ezt.
Tudod, úgy az
egész kapcsolatunkat.

egy jó szombat kezdete

• Hajnalban kelés 
• Egyik legjobb barátnő 
• Turi 
• Kávé, cherry cola, cigaretta

alufóliába csomagolt érzések

aztán néha van olyan, hogy átgondolom az egészet, mindent, ami volt, és úgy érzem magam, mint egy túl nagy történet alján rejtőzködő félkész cselekmény, vödörbe dobott buta béka, könyvtári könyvben felejtett ötezres, félmarék összeolvadt málnacukor. és nem tudom, hogy mit keresek itt a hol, és nem hiszem el, hogy mindehhez ami mi volt, bármi köz vagy kapcsolat lehetséges, csak a sóvárgás marad a gyomrom, a nyelőcsövem környékén, hogy legyen még belőle, ebből a tejszínhabból, a fehérségből, a darabos felfénylésekből. mint egy madár, ami a színház ablakán berepülve kétpofára nyeldekli az asztalon kinthagyott csillámport, és nem érti, hogyha mindjárt felfordul, akkor miért nem lakik végre jól.

szerelem illatú levegőt
ver fel a földről az eső.

amor deliria

Milyen lehet az élet szerelem nélkül? Mikor a szív rendezett ritmusban dobog, és soha nem akar kiugrani a helyéről. Nem tombol, csak higgadtan, kitartóan lüktet, míg meg nem halunk. Talán védettséget adna, és nem érintené meg a fájdalom.

Sokszor elképzeltem már, hogy ez az egész szerelem egy betegség, mintegy megfázás, melyet a tünetek felismerésével kezelhetünk. A kúra után soha többé nem térne vissza. Egy hűvös világot képzelek el, ahol nincs fájdalom. Nem ólálkodna körülöttünk, alattomos fojtogató nyúlványaival.

A szív törékeny dolog. Ezért kell nagyon vigyázni rá. A test összes rendszere közül – idegrendszer, mentális rendszer, speciális rendszerek, érzékszervek – a kardiológiai rendszer a legérzékenyebb és a legkönnyebben összezavarható. A társadalom egyik legfőbb szerepe az lenne, hogy megóvja az ilyen rendszereket a fertőzéstől és egyéb ártalmaktól.