A napok egyre gyorsabban telnek. Néha úgy érzem, mintha csak ülnék egy fotelben és körülöttem minden fel van gyorsítva. Az emberek sietnek, a napszakok változnak, hol zuhog az eső, hol verőfényes napsütés van. Elvesztem időben és térben. A tegnapi napomra visszagondolva öntött el ez az érzés. A félig üres sörös dobozok az asztalon sorakoztak, a cigaretta füst a teraszt úgy árasztotta el, mint egy őszi reggelen a köd. Mosolyogva figyeltem a székből a többieket, a történetek az életükről, a megbotránkoztató sztorik és a viccek kavalkádja. Miután elindultunk az egyetlen „normális” beülős szórakozóhelyre a városban a hangulat igen lecsökkent, volt ott minden. Sírás, nevetés, dühöngés, megnyugvás. Köszönöm, hogy fontos vagyok neked! Nem tudom, hogy tudsz még mindig így ennyire őszintén szeretni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése