Az ágyon feküdtünk, a bagófüst, mint egy kígyó körbe vett minket, a nyitott ablakon keresztül az esti hideg beáramlott a meleg szobába. A kék falat bámultam és egyfolytában az esemesen agyaltam. Pár könnycseppet töröltem le arcomról, hogy ő azt ne vegye észre. Sosem szerettem kérdezősködni, sosem szerettem veszekedni.
- Én szeretlek. – mondtam, a csendes szobában erőteljesebbnek tűnt a hangom, mint gondoltam.
- Én is szeretlek cuki lány. – suttogta Freddie.
- Akkor mégis miért írja az a lány, hogy szeret téged? Miért beszélgetsz vele? Nem érted, hogy mennyire rosszul esik ez nekem?! Nem fogom így ezt folytatni, ha ő az életedben lesz, nem megy. Sajnálom. – hisztérikus sírásban törtem ki
Nem fordult még elő, hogy egy fiúnak meg mondjam, mit csináljon, most még is így történt. Freddie nem szólt semmit, megsimogatta arcom és elkomorodott. Percek telhettek el, míg nyöszörögve hozzá bújtam, fekete könnyeim mellkasára hullottak. Éreztem dühét, éreztem nagy hibát követtem el azzal, hogy nem tudtam befogni az általa imádott számat. Gerincem vonalát lágyan simította végig, tudta, hogy kell lenyugtatni, mindig is értett a lányokhoz. A mellkasom visszatért szabályos mozgásához.
- Nincs közte meg köztem semmi Sophie. Értsd meg végre. Beszélhetnénk még erről órákat. Nem olyan könnyű ez, mint ahogy te gondolod.
- Tudom, utálom magam ezért elhiheted. Választanod kell. Nem fogok attól rettegni, hogy vajon mikor beszéltek meg egy találkozót. Azt is értem, hogy te csak barátkozol, de a lányok kiszámíthatatlanok. Biztonságban akarok lenni. Érted?! – jelentettem ki határozottan. – És kérlek, ha rossz napod van, ne rajtam töltsd le a dühöd. A lelkemet ismered jól.
Megdörzsölte szemét, majd ökölbe szorította kezét és teste mellé vonta le. Az illata, a látványa felkavart bennem mindent. A székhez mentem ahova a fekete nyári ruhámat dobta le. Ahogy egy lány gyorsan tud öltözni, úgy felkaptam magamra a cuccomat. A gombóc a torkomban egyre jobban fojtogatott. Önkívületi állapotban léptem az ajtóhoz, a kilincset fogva visszanéztem az ágyon fekvő fiúra.
- Ha nem változtatsz, nem lesznek összebújós napok, nem lesznek mosolygós napok. Én is megpróbálok mindent megtenni azért, hogy lássam, boldog vagy csak kérlek, éreztesd, hogy tényleg számítok neked. – kiléptem az ajtón, a kapu csapódását már csak távolról hallottam. Futottam, a szám kiszáradt a sminkem elfolyt, a hajam szénakazal. Hírtelen összecsuklott a lábam…az utolsó kép, ami megmaradt a lemenő nap sárga sugarai és Freddie illata.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése