Zuhogott az eső, a berendezett konténer plafonján minden esőcsepp hangos koppanással ért földet. A vodka és a pár üvegsör elfogyasztása után csapzottan feküdtünk az emeletes ágy felső részén. Véletlen érintések, pár másodperces pillantások, szikra. Különös, saját magamon tapasztalni teljesen más, mint egy másik emberen.
- Jézusom együtt aludtatok! – mondtam másnap reggel.
- Hé, ti meg megosztottátok egymással a takarót. Különben is, nem volt semmi. – vágott vissza mosolyogva.
- Hmm szikrázik a levegő, pillangók a hasban? Mert az a hülye vigyor a fejeden mindent elárul.
- Csak úgy, mint neked.
Mosolyogva megráztam a fejem, és kiültem egy padra. A hajnali csípős időben igencsak fáztam, a fűszálakon még ott volt a dér. Hátat fordítottam a konténernek, még csak 1 napja vagyunk itt és már kezelhetetlen az egész. Elpattintottam cigarettámban a menta golyócskát és kezdődhet a reggeli rutin.
- Miért szívod azt a szart?! - meglepődve pillantottam fel, hisz az előbb még aludt – Na adj egyet.
- Mert a cigaretta segít a gondolkozásban, jól esik. – mondtam halkan. – Fáj még? – kérdeztem a hátára mutatva.
- Nem már nem, de szépen elintézted. – felelt mogorván.
- Kérlek, ne haragudj, kicsit ideges voltam és különben is, ha nem lennél velem mindig ekkora paraszt nem csináltam volna. – dühöngtem.
- Nagyon jól tudod miért van így, jelenleg nem tudok változtatni a dolgokon. Lehetetlen.
- Neked mindig, minden lehetetlen. Sosem csinálsz semmit, csak nyavalyogsz és várod, hogy történjen valami jó. De ha nem teszel azért, hogy olyan legyen, az életed amilyennek elképzeled, akkor csak sajnálni tudlak. – idegesítettem fel magam, eldobtam még füstölgő halálpálcám és bementem a többiekhez.
A három nap tanulságos volt számomra. A varázs egyszer elmúlik, az emberek rájönnek, hogy a herceg nem is olyan, mint amilyennek elképzelték, ráébrednek, hogy a mesékben már nem érdemes hinni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése