Miranda és Fredie nagyon szerették egymást, majd jött egy nagyobb veszekedés az átlagosnál. A lány szülei nem kedvelték a Frediet, s azt mondták neki - Hagy azt a fiút, te jobbat is megérdemelnél. Miranda sírva kiabálta - De én szeretem őt, vele akarom leélni az életem! Fredie pedig mind ezt a halban hallgatta végig, míg a szülők, s a lány az irodába kiabálnak egymással. A fiú megfogja magát kimegy az ajtón, s beszáll a kocsijába. A lány meghallotta az ajtó becsapását, ezért kirohan - Ne haragudj, nem akartam. - Semmi baj, talán jobb lenne ha szünetet tartanánk, vagy nem is, inkább hagyjuk egymást békén. - De én szeretlek értsd meg! - Viszlát. Fredie elment a kocsijával, s Mirandát egyedül hagyta. Tudni illik Mirandának volt egy búvó helye, ahova mindig akkor bújt mikor valami rossz dolog érte, s csak sírt. Mikor már nem jött semmi könny a szeméből, újult erővel tért vissza otthonába. Elment tehát Miranda erre a búvóhelyre. Egyszer csak csoszogást hall. Hátrafordul, s kit lát? Hát persze hogy az ő szeretett Frediét. - Bocsáss meg nekem Miranda! Örült voltam hogy ilyeneket mondtam...Ne haragudj- mondta. Odamegy Mirandához , s szorosan magához öleli. -Tudod a szót....- mondta Fredie. Miranda pedig folytatta: Örökké együtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése