A kádból kilépve magamra tekerem a púder színű törölközőt. A tükör teljesen bepárásodott, így elfeledkezve arról, hogy nem az otthonomban vagyok, szívecskéket kezdek rajzolni az ujjammal. Az ajtót résnyire nyitom, hogy szabad-e a levegő. Hatalmas megkönnyebbülésemre a hálószoba üres. Lábujjhegyen surranok végig a homokkő padlón a hatalmas ágyig, amin egy vadiúj Vans cipőt, extra slim farmert és egy halványzöld inget találok. Legnagyobb meglepetésemre egy kisebb szatyorban alsónemű és zokni is volt. Finom, visszafogottan szexis európai fehérnemű – a nővére adhatta neki – csupa csipke és cicoma. Kapkodva felöltözöm, mély lélegzetet véve elindulok a nappali felé. Rettentően zavarban vagyok, a tágas modern berendezésű lakásban. A folyosón végigmenve beszélgetés foszlányait hallom az egyik szobából.
- Kicsim, Ann és Scott készített reggelit. Hozzak neked? – szólt valakihez kedvesen egy női hang
A nappali tele fehér bőrfotelekkel és egy hatalmas tévével. Scott az étkezőasztalnál ül, vissza kell fognom magam, hogy ne ájuljak el ismét a kinézetétől – rakoncátlan barna haj, bugyi leolvasztó sötét szemek - épp telefonját babrálta. Az asztal akkora, mint egy teniszpálya, nem mintha valaha teniszeztem volna, de van sejtésem a pálya nagyságáról. Scott felpillant.
- Jó reggelt! – mondja némi vidámsággal a hangjában, majd int, hogy üljek le.
Átvágok a szobán és a vele szemben lévő széken foglalok helyet. Az asztalon rántotta, friss kenyér, sajtok és gyümölcsök.
- Nem tudtam mit ennél, ezért inkább kiraktam mindent. Sosem kérdeztem mi a kedvenced. – Bocsánatkérőn mosolyog rám.
- Igazán éhes vagyok, köszönöm, de egyél velem. Nem tudok egyedül enni. – mosolygok vissza, és zavartan megborzolom hajam.
- Oké-oké eszek.
Az étel mennyei, még sem tudok sokat enni. Scott elvonja a figyelmem és valamiért összerándul a gyomrom, ha csak felnézek.
- Tejet? – kérdi.
- Igen, kérek.
A csendtől még rosszabbul érzem magam, a testem megfeszül, a kezemben a bögre remegni kezd, így inkább mindkét kezemmel tartom. Ő rezzenéstelen arccal reggelizik, mit sem vesz észre idegességemből. Nyugodj már le Esther!
- Tökéletesen állnak a ruhák, mint sejtettem
Elmosolyodom, majd az előttem lévő ételre bámulok, a torkomban egy óriás gombóc jelent meg.
- Meg kéne tanulnod kezelni a bókokat Esther – korhol és pillantásával csak úgy égeti bőröm.
- Köszönöm, köszönök mindent Scott. – bizonytalanul rámosolygok.
- Esther, hidd el nekem kéne hálálkodni, hogy itt ülsz velem szemben, már akkor elvarázsoltál, mikor leszálltál a vonatról és ziláltan húztad magad után a nagy bőröndöd. – Az asztalra könyököl és állát összekulcsolt ujjaira támasztja.
Egymásra meredve ülünk az asztalnál, egyikünk sem nyúl az ételhez.
- Ez volt a célom! – mosolygok kacéran és egy kósza tincset a fülem mögé simítok.
Szemöldökét felvonva bámul tovább, és érzi játékosságom. Szóra nyitja száját, de végül még sem mond semmit. Mögöttem jövő idegenre – legalábbis számomra – tekint. Az anyukája, gyönyörű, nem mondanám meg róla, hogy már 3 gyermek édesanyja. Szóval az ő hangját hallottam. Gyorsan felállva kezet nyújtottam ő pedig elhárítva kezem, megölelt. Szent szar.
- Meddig maradsz Esther? – kérdezi és leül a mellém lévő székre.
- Öhm, nem terveztem túl sokáig. – felelem bátortalanul.
- Hát pedig én nem foglak könnyen elengedni. – vágja rá Scott.
