engeded vagy még tartanád,se élet nincs,se óceán

Ahogy a napok telnek és új ingerek vesznek körbe, az élmények egyre jobban halványodnak..

szívemben lakik a bánat

Az ablaknál ülve nézem a kinti rideg tájat. Az emeletes házak egyhangúsága, szürkesége még jobban elnyom. Az elmúlt hét mondhatni életem egyik legszebb hete volt, 17 évesen úgy érzem boldogságra találtam. Megbabonáztam, ő pedig életre keltett. Megadta azt, amire vágytam és ezzel érzelmeket váltott ki belőlem. Nem vagyok már olyan lány, aki szerelembe esik és minden áron, kierőszakolva azt hogy a másik is szeresse. Bármennyire is szeretném titokban. Nyári kaland, hasonló egy záporhoz mely rövid ideig tart mégis frissességet hoz. Hiányoznak az ablak randik, hiányoznak a beszélgetéseink és az, hogy elviseli az ostoba kérdéseim. Szeretném, ha nem lenne más lány ilyen hatással rá, szeretném, ha mellé feküdhetnék, szeretném, ha ujjaival keresné a gyenge pontjaimat és én felkacagnék. Szeretném átélni még egyszer. Szeretném, ha ő is szeretné

internet hiány és utazás miatt 1hét szünet..rengeteg mesélni valóm lesz

Hogy tölts el egy unalmas Szerda délutánt

• sör
• cigaretta
• egyik legjobb barát
• két nagy chips

néééééééégy nap!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

5 NAP

Cheers darlin'

Szeretném úgy élni az életem, mint egy előkelő, XIX. századi- francia művészfilm főszereplője. Hosszú, fekete hajamat befonva, vagy kontyban hordani, kalapot viselni. Lenge, virágmintás ruhákban, emelt fővel végigsasszézni a macskakövekkel kirakott tereken. A nagyok ellen azzal lázadni, hogy Beatlest hallgatok, tiltott műveket olvasok. A szabadidőmben színházba, múzeumokba, kávézókba járni és olyan alakokkal lógni, akiket nem tűr el az akkori társadalom. A szempilláim a homlokomat súrolnák, amikor kacéran rásandítanék egy férfire, s vörös rúzsom hagyna foltot a kézzel festett porceláncsészén, amiből a vaníliás-áfonyás teámat kortyolom. Egy szólásszabadságért harcoló íróval lenne szörnyen titkos, és egyben eszeveszettül izgalmas kapcsolatom, akivel a nyári estéken a zuhogó esőben mezítláb, kezemben a méreg drága magassarkúmmal szaladnék végig az utcán. A szüleim tudta nélkül író- vagy festőkarrierről álmodoznék, szombatonként kijárnék a városunk melletti tóhoz rajzolni, hogy aztán a műveimet az ágyam meglazult deszkája alá rejtsem.

darlin'

Vaszari Máté - Fiatalkorom függősége

Egy hosszú utcán fények égnek,

Fiatalok jót zenélnek.

De mitől van, hogy nagyon félek?

Lehet azért, mert rosszként élek.

Téveszméim lánca miatt,

Szívem s lelkem mindig riadt.

Nem is leszek többé higgadt

Májam sem marad már tikkadt.

Függő vagyok, a legrosszabb fajta

Kis belső motoromat, csak az ital hajtja

A reményt szívembe egy korsó sör tartja

És érzem, hogy nem szárad el, májamnak partja.

Fejem felett jár a plafon. Miért nincs még vége?

Miért nem jutok józanul ki az öreg stégre?

Állandóan csak a gázt nyomom, és mért nem lépek a fékre?

Mert az ital lett fiatalkorom gonosz függősége!

hat nap!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Comet

Sokan nem értették, néha osztotta a véleményüket. De legsötétebb perceiben is, szíve mélyén érezte, hogy egy szép napon majd visszatér hozzá és újra kerek lesz a világ. Újra kerek lesz a világ és megingó hite istenben, a szerelemben és a művészetben erősebb lesz, mint valaha.

hééééééééééét nap!!!!

Fölébem hajolj, lásd hamu vagyok, belőlem csak jövőd jósolhatod

Kívánj valamit, temesd magadba jó mélyre. Bármit kívánhatsz, akármit. Megvan? Jó. Most higgy benne, hogy valóra válhat. Kitudja, honnan érkezik a következő csoda, a következő mosoly, vagy mikor ölt testet egy kívánság. Ha elhiszed, hogy a következő sarkon rád találhat, ha nyitott elmével és szívvel várod ennek a lehetőségét, sőt bizonyosságát, megkaphatod amit kívántál. A világ tele van csodával, csak hinned kell benne. Úgyhogy kívánj valamit. Megvan? Jó. Most higgy benne. Teljes szívedből. 

lassan elmúlik

A játszótér kihalt volt, Sophie és új barátja, az egyik padra telepedtek le iszogatni és kitárgyalni az élet gondjait. Hol Daniel mesélt, hol Sophie. A fiúnak hiányzott a barátnője, minden mondatából jól kivehető volt a fájdalom és az, hogy nem lehet a szeretett lánnyal, mert több száz kilométer választja el őket. Sophie pedig azt a dolgot hiányolta, amit eldobott. Dan hiányérzete múlandó, hisz párja napokon belül visszatér, viszont a lánynak sosem fog már elmúlni ez az érzés. Pótolni akárkivel tudja, de nem lesz teljes. Elgondolkodott és nem tudta biztosra, hogy ez nem csak egy illúzió, amit a veszteség miatt érez. A bor fogyott, a beszélgetések témája több irányt vett.

-          Eszünk egy hot-dogot? – kérdezte Sophie, majd beleszívott füstölgő cigarettájába.

A hot-dogos kocsihoz érve leültek és úgy tömték magukba a még meleg virslis kiflit.

-          Hellobeló – szólt egy ismerős hang.

Daniel felpattant a horgászszékből, hogy köszöntse barátját. A srác mindenkinek odaköszönt mosolyogva, mikor megpillantotta Sophiet, odaintett neki, mosoly és szemkontaktus nélkül. Libabőrt csalt a karjaira a fiú jelenléte, a széken ülve felhúzta lábait, hogy átölelve azokat a térdére támaszthassa állát. Onnantól kezdve, hogy a titokzatos fiú megjött a beszélgetések nagy részében Sophie elveszett, vörös haját tépkedve nézte csendben a többieket. Látta maga előtt, ahogy a testéből - mint ahogy a forró leves gőzölög - áramlik ki a szerelem, a csodálás, a sok fájdalom és minden rossz.

-          Te hogy-hogy ilyenkor még itt? – kérdezte Sophietól

-          Nincs még olyan későn, miért érdekel ez téged?

-          Ja, bocs, hát a kettő az akkor is kettő – mondta fennhangon

Sophie nem szólt semmit csak elővett még egy fehér pálcikát és ajkai közé téve meggyújtotta.

-          Tudod – mélyet szívott cigarettájából – nem értem miért viselkedsz így, ez nem Te vagy – mondta a fiúnak, és arra lett figyelmes, hogy a társaság többi tagja elcsendesülve figyelte őket.

-          Ne mond, meg nekem, hogy milyen vagyok. Elhiheted, tudnék rólad is mondani egy pár dolgot – szólt vissza erélyesen a fiú, érezni lehetett a feszültséget hangjában.

Sophie odafordult Danielhez és visszaadta neki a paprika sprayt, amit a fiú adott neki még az este elején. Megszerette új barátját, látta benne azt az őszinte embert, amit sok mindenkiben nem. Megölelte majd elköszönt. A másik fiúra nézett és megeresztett egy mosolyt, jelezve nem fognak már egymásnak fájdalmat okozni…egyelőre 

fuckoff

vörös hajzuhatag

vodka lime/paradicsomlé

cigaretta

két legjobb barátom

Az elmúlt napok pokoliak voltak, hiába nem mutattam ki, legbelül gyötört a bűntudat és a fájdalom. Mondhatni feleslegesen. Amikor a barátaimmal vagyok, mindez megszűnik. A fodrásztól kilépve, új hajszínnel, üdébbnek éreztem magam, új lap abban a bizonyos könyvben. Melyet most már én írok.

Tökmindegy

Whenever I’m alone with you

You make me feel like I am home again

Whenever I’m alone with you

You make me feel like I am whole again

Whenever I’m alone with you

You make me feel like I am young again

Whenever I’m alone with you

You make me feel like I am fun again

However far away I will always love you

However long I stay I will always love you

Whatever words I say I will always love you

I will always love you

Whenever I’m alone with you

You make me feel like free again

Whenever I’m alone with you

You make me feel like I am clean again

However far away I will always love you

However long I stay I will always love you

Whatever words I say I will always love you

I will always love you

szerelmes leszek és mind belehalunk

- Miért csináltad? – kérdezi tőlem, nem ő volt az első aki feltette ezt a kérdést az elmúlt napokban

- Nem tudom, hogy voltál-e már úgy, hogy annak ellenére, hogy nagyon szeretsz valakit, rád tör a szabadság utáni vágy, aminek a hihetetlen szeretet ellenére sem tudsz ellenállni – mondtam, és a tettem értelmet nyert.

A szíved, mint megszáradt perec, törjön ketté, ha véle mást szeretsz.

mondd ha te jobban tudod

Tudom félsz egyedül

12!!!

a megfejtett világból téged nem értelek

Egy ismerősnek jelölés pompázik mindannyiunk által oly' nagyon kedvelt, közösségi- oldalán, én pedig értetlenül meredek a névre, próbálva beazonosítani a lányt, aztán rákattintva a közös ismerőseinkre, hátrahőkölök. Már vonnám is vissza a szokásos "ismerhetjük egymást?" kérdést, de késő. A mondatok egymás után jönnek, ostromolnak, és hirtelen arra ébredek, hogy ott állunk ketten, kézen fogva ezzel az Ismeretlen Ismerőssel, az én múltamban.

 Szinte fáj a régi önmagamat látni; legszívesebben odamennék hozzá, és jól megrángatnám, vagy figyelmeztetném, merre ne menjen. De ahogy elúsznak mellettünk a képek, tudom, felesleges. Mert ezek a dolgok, ezek a találkozások kellettek ahhoz, hogy rájöjjek, rossz úton járok.  Muszáj volt kapcsolatba keverednem ezekkel az emberekkel ahhoz, hogy tudjam, milyen a világ. Hogy olyan fajba tartozom, akik a saját önzésük és vágyaik miatt képesek mindenféle cukormázas dolgot mondani, aztán pedig mikor irdatlanul pofára ejtettek, kikerülni, és ott hagyni. Tudnom kellett, mennyit bír ki a szívem, hogy a naivitás meddig számít jó tulajdonságnak, hogy kik azok, akiket soha nem szabad elveszítenem, és mikor kell azt mondanom magamnak, vagy másoknak: figyelj, arra van a kijárat.

Hófehér ruhámon nyomott hagyott a vétek

Vannak pillanatok, amikor igazán ki szeretnék törni, levedleni a megszokott arcom, kifordítani, és úgy visszabújni bele. Ezek azok a napok, amikor előveszem a szekrényből a fekete bőrkabátom, a vérvörös rúzsom, hogy írjak egy elborult novellát, vagy fessek egy hiányos öltözetű, női alakot. Aztán lenyugszom, átveszem a fehér bő fazonú, nyári ruhám, lemosom a sminkem, veszek pár mély levegőt, és elégedetten elmosolyodom. Hiszen a tökéletlenség szép, az őrület zsenialitás, és még mindig jobb nevetségesnek lenni, mint halál unalmasnak, ahogy azt Marilyn Monroe is megmondta.

,,Tudsz ritmusra puszilgatni?"

Albert Camus egyszer azt írta:

„Áldottak a meghajolni képes szívek, mert azok sosem törnek meg”. Elgondolkodtató, ha nincs szenvedés, nincs gyógyulás sem. És ha nincs gyógyulás, tanulság sincs. A tanulás folyamata nélkül, nincs viaskodás sem. Már pedig a viaskodás az élet része. Minden szívnek össze kell hát törnie?

Mondd a sztorid el és felejtsd el mi fáj

,,van ki rád gondol és van aki feled

valaki utál és valaki szeret

van aki megkímél és van ki bevet

van aki bemárt, van aki falaz

van kit imádsz és van kitől kiakadsz

van aki csak gátol, van kivel haladsz"

Valami befejeződött, valami elkezdődött.

A busz tele volt, két-három hely volt szabad mire feljutottam. A menet iránynak háttal foglaltam helyet, így nem láttam a felszálló ismerőst. A telefonomat babráltam szokás szerint, így nem is vettem észre, hogy leült a mellettem lévő üres székre.

-          Ó Sophie-ka merre-merre?  - kérdezte mosolyogva

-          Úristen, szia. Ne haragudj, kicsit bamba vagyok. – feleltem meglepődve.

A gyomromban a lepkék vagy kitudja milyen élőlények mozgásba lendültek. Kerültem tekintetét, tudtam, ha valami féle kapcsolatba kerülök vele, érzéseket válthat ki belőlem, ami nem szerencsés, hisz a barátom régóta nem váltott ki belőlem olyan dolgokat, mint Ő. Lebarnult lábára tévedt a tekintetem, keze a térdén pihent. A fejében lévő ritmusra az ujjai ide-oda mozogtak. Azon kaptam magam, hogy az arcát nézem, bőrhibáktól mentes, tipikus szépfiú, aki ha rá néz egy lányra, a bugyi leolvad róla. Persze én sem vagyok ez alól kivétel, de a 3 méter távolságot elvből megtartottam.

-          Meghívhatlak vacsorázni?

-          Ajaj, még sosem hívott meg senki. Mond, hogy nem én leszek az-az ember, akinek először főzöl! Nem akarok meghalni!

-          Egy ilyen széplánynak még sosem csináltam kaját. Mindent ki kell próbálni Sophie. Na, gyere már, ahogy hallottam a programod úgy sem jött össze. – kék szemeivel szinte mosolygott.

-          Erre nem mondhatok nemet. – és a lelkem mélyén ordibáló bűntudat manócskát próbáltam fojtogatni.

A ház kongott az ürességtől. A nevetésünktől lett hangos a nappali, otthon éreztem magam miközben figyeltem a tűzhelynél álló srácot.

-          Hmm, fiú még nem főzött nekem ilyen finomat – mondtam, majd felvettem villámra az utolsó falatot

-          Picsába! Már vártam, hogy mikor kezdesz el fulladozni! – kacagott.

Amíg befejezte vacsoráját, csendben figyeltem és gondolkoztam vajon mi vezetett ide? Vajon ha a kapcsolatom nem a szakadék szélén lenne, itt lennék? Sors vagy nevezzük bárhogy, így hozta össze. Talán jól döntöttem mikor leszálltam vele a megállónál, ha még sem akkor tanultam belőle.

-          Szerintem, amíg nem indulunk, rakok be egy kis zenét, választasz? – indult a szobája felé.

-          Aki hamarabb ér be a szobába az választ! – mondtam játékosan.

Veszett lettem, kíváncsiság hajtott és a vágy. Vágyakozás egy jobb dologra, amit megkaphatok tőle.

Persze futás közben ő hagyott nyerni, majd az ajtóhoz érve, megfogta derekam és az ágyba lökött, hogy ne tudjak a gépéhez férni. Kezét elkapva, magammal rántottam és a 3 méter hírtelen 0 lett… Szája a számhoz ért.

-          Mit tervezel velem? – kérdeztem nagy szemekkel

-          Meglátod, meglátod.

A zene egyre hangosabban szólt a kis hangszóróból, mellkasára támaszkodva hajoltam oda hozzá. Ahogy ajkaim találkoztam az övéivel, éreztem számban a nemrég elszívott arany Marlboro kesernyés ízét.
A buszra ismét felszállva, fáradtan ültünk egymás mellett, fejem a vállán pihent, majd keze a kezembe kulcsolódott. Valami befejeződött, valami elkezdődött.

Závada Péter

"Aztán szó nélkül ülünk valami villamoson,

és eszünkbe jut, hogy a félelem konvex tér

- nincs hova elbújni."

Závada Péter - Macskakör

Mit kaptál, csak a jellemem.

Külcsín vagyok, semmi más.

Azt remélted, kell legyen

a lét mögött identitás.

Nem számoltál a többivel,

bár formában nincsen hiány.

Hogy vagyok, még nem tölti fel

kongó egzisztenciám.

Szeretni puszta illemtan.

Ki üres, részed nem lehet.

Semmim sincs, de velem van

az, hogy elengedtelek.

Nem bírok magammal, beszélnem kell róla, szóba kell hoznom. Elhagyom ezt a porfészket, ha nem is örökre legalább egy kis ideig. 

haha már csak 18 nap

19

túl kapás (nem hiszem hogy hosszú életű bejegyzés lesz)

Réges rég sok barátom volt, úgymond benne voltam a társaság krémjében. Tudod, amikor azt érzed, hogy mindened megvan, és ott vannak azok az emberek, akikre számíthatsz, akik elnéznek neked mindent és ott lesznek neked örökre. Ha nem is örökre, addig amíg te nem döntesz úgy, hogy elég volt belőlük.  Hibáztam és elvesztettem őket, több éve már, túl vagyok rajta. Az élet végül is erről szól nem igaz? Tovább kell lépni, és új emberek felé kell nyitni. Az évek alatt hol magányos voltam hol nem. Pótlékok az életemben mindig is szerepet játszottak, akiket én irányítottam és akkor dobtam el, amikor akartam.

A sors most úgy hozta, hogy lett egy igaznak vélt barátnőm, aki tényleg miattam van velem, aki meglátta bennem azt a lányt, akit más nem. És ez borzalmasan fáj, ijesztő és félelemmel tölt el, hogy elveszíthetem. Nélküle egyedül lennék. Mármint érted, barátnő nélkül, akinek el tudom mesélni, hogy mennyire borzalmasan állt rajtam az a ruha, amit felpróbáltam a boltban, vagy akivel órákat tudok beszélni arról, hogy milyen színűre fesse a haját. Önző vagyok, sosem vallottam be magamnak, a szerelmem mindig ezt hajtogatja.  Igaza van, nem szeretem elengedni azokat a dolgokat, amiket megszerettem, nem megy. Túlzottan ragaszkodom ahhoz, amim van és félek, ha más is kap belőle egy kis részt már nem lesz az enyém. Elfogok felejtődni és újra egyedül leszek.

Csak féltem őt, attól, akitől én is tartok, aki elmarhatja tőlem. De kinek kell olyan barátnő, aki ki akarja sajátítani?! Úgy hiszem egyedül kéne lennem. És maradnak a felszínes barátságok. 

bárcsak

eleven a káosz, zavaros a fejed

Az ágyán fekve hallgatta, a nappaliból kiáramló zsivajt. A vodka alattomos ital, hírtelen üt meg, te már csak akkor veszed észre mikor a kertben lévő hintaágyon ülve, a lábad közé hajolva ürítesz ki mindent, amit aznap betermeltél.

A zene egyre erősödött, Sophie csak arra gondolta, hogy milyen buta – itt fekszik a srác ágyában, és titokban vágyva arra, hogy bejöjjön és a takaró helyett őt érezze testén – az öltözéke nem a legmegfelelőbb egy kerti partira. Fekete csipkés szoknyája alig takar, a felső sem a szerény szűz kislány típusba tartozik.

-          Ó mindig is ez volt az álmom, hogy nő vár rám az ágyamban. Csak valahogy ott kevesebb ruhával képzellek el. – mondta, majd mosolyogva ledőlt a lány mellé.

-          Hmm, ezen segíthetünk – majd Sophie kibújt bézsszínű topjából – ez megteszi?

-          Hát, én még a csipkét levenném – átkarolta a derekát és lentebb húzta, a már amúgy is aprócska szoknyát.

A kint szóló zene ritmusára Sophie és Alex dereka együtt mozgott, mintha már évek óta ezt csinálnák.

-          Táncolj nekem!

A lány felállt majd lassú mozdulatokkal táncolni kezdett, hullámos tincseit dobálta, majd a fiút magához húzta és úgy tekerte tovább csípőjét.

-          Tudod mennyire féltékeny voltam Danielre? – suttogta a lány, majd megcsókolta nyakát

-          Láttam, egyfolytában engem néztél, és ha a keze a testemhez ért hangosan nevettél és a poharad után nyúltál.

-          Érezni és látni akarom minden rezdülésed, ahogy levegőt veszel és megemelkedik mellkasod, vagy amikor valami nem tetszik és grimaszolsz. Akarom mindened

Alex szorosan magához vonta Sophiet, a testük forrt a vágytól. Az ágy hullámzott, minden megszűnt számukra, a zenét fülük már nem hallotta. Csak egymást figyelték.

-          10/10,1 – mondta kifáradva. Kék szemei mosolyogtak.

-          Ó megelőztem az átlagot egy tizeddel – nevetett Sophie, majd játékosan megkarmolta a fiú csupasz mellkasát.

Hajnali 4 óra fele járhatott, a nap gyenge sugarai utat törtek maguknak a redőny aprócska lyukain keresztül. Alex ujjai fel-le járkáltak a lány gerinc vonalán…majd az ajtón egy ismerős lány lépett be.