hosszú hétvége. első nap.

gjksjgoiugerggu (azt hiszem ez elég kifejező cím)

Miután kimásztam a habfürdőből, a kád szélére könyökölve figyeltem, ahogy a víz örvényalakban sodródik bele a lefolyóba, majd amikor az utolsó csepp is eltűnt, szórakozottan ellöktem magam a jéghideg csempétől, és felálltam.
Noha már április van, a lakásban a nyitott ablakon beáramló kellemes melegben úgy döntöttem, nem szárítom meg hajamat, csak hagyom, hogy a vizes tincsekről a cseppek hátamra essenek és végigszántsák gerincem vonalát.
Belebújtam a már megszokott, kinyúlt pulcsimba, és miután néhányat szippantottam a szobámban terjengő karamella illatból, amelyet a tusfürdőmnek köszönhettem, leültem egy bögre teával és az írós szakadt füzetemmel az ablak párnyákra. Nem ment az írás, fél óra elteltével is a füzetem tele volt firkával és millió szivecskével.

Nincs ihletem mert nem tudtam hozzá bújni, hiányzik. 

nagyika

- Kisunokám, én észrevettem valamit- hunyorított rám ragyogókék íriszeivel cinkosan a mélyzöld pokróccal leterített fotelben üldögélő, ősz hajú nő.

- Mmm.. mégpedig?- sütöttem le a szemem, akár egy különösen rosszcsont, öt éves gyerek, akit épp egy csínytevés közben kaptak rajta.

- Gyakrabban látogatsz meg minket, és minden alkalommal egyre többet csicseregsz. Újra sütemény recepteket kérsz tőlem. Azt mondod, ujjongsz a napsütéstől, a zuhogó esőben pedig legszívesebben táncra perdülnél. Órákig képes vagy ábrándos sóhajtások közepette a felhőket bámulni. Ha meghallasz egy szerelmes számot, akármit csinálsz, muszáj abbahagynod, hogy a dúdolásra koncentrálhass. Körülbelül tíz percenként kiül arcodra az a vágyakozó mosoly, és azt, hogy elcukroztad a világ legkönnyebben elkészíthető ételét, már hadd ne említsem meg..

- Mit akarsz ezzel mondani?- kérdezem gyanakodva, de továbbra sem merek ránézni.

- Fogalmam sincs, ki ez a srác, de az isten áldja meg!"

hát mosolyog a lelkem : )

Az én mesém

múlt

Azt mondta neki még nem volt úgy, mint velem, hogy nem csak szex hanem érzelem

Reggeli kávémat szürcsölöm, a szemem alatti sötét karikák erőt vettek magukon és elkezdtek visszahúzódni kókusz és vanília illatot árasztó bőrömbe. Apáék készülődnek a munkába, de közbe engem méreget és próbálja kitalálni milyen volt a tegnap estém.

- Már megint elkéstél! Miért nem vagy ránk soha tekintettel? - kiabál a szobából. Az ilyen alkalmakra kifejlesztett arckifejezésemet öltöm arcomra és elmerülök a gondolataimban. Mintha képeket nézegetnék egy fotóalbumban, előttem van, ahogy az utolsó lépcsőfokról lépek le és megpillantom az ajtónál. Mindketten mosolygunk, gyors csók, ölelés. Kocsival hamar megtettük a gyalog 15-20 perces távot.

- Rendet raktam. – mondta büszkén miközben lábujjhegyen lépkedtünk a szobája felé. A következő kép már az, ahogy fekszünk az ágyban meztelenül és nevetünk és csiklandozzuk egymást. Arccal felém fordult, mosolyogtam és néztem azt az édes szembogarat. Száját az enyémre tapasztotta, gyengéden és lassan. Soha sem csókolt még így.

- Szeretlek – suttogta.

- Én is szeretlek – mosolyogtam. A fülem zúgott, éreztem ahogy a pír terjed az arcomon. Elkezdődött. Visszavonhatatlanul beleszerettem.

Boros-kóla, pizza, sör, szeretkezés,  50 első randi. Kell még, nem akarom, hogy elmúljon. 

Vaszari Máté - Mindennapi hőstett

Fél az ember kiskorában,

Amikor nincs társagában.

Rémes lidérc bent az ágyban

A gyermek retteg a kisszobában

Szemeit már lesütötte

De egy furcsa árnyék megütötte

Hát nem alszok ezt lekötötte,

Anyám gyere! Ezt üvöltötte.

Anyja jött e hívó szóra,

Az összes villanyt felkapcsolta.

Rémült fiát ölbe kapta,

Majd kezei közt elaltatta.

Mint az oroszlánok oly erősek,

Azért mondjuk őket hősnek.

Ha harcolni kell, mindig győznek

Elismerésem a gyermekes nőknek.

és újra vidám vagyok

Miért rejtjük el, hogyha valami bánt?

Gondolataink saját elménk börtönébe zárnak. Félelmeink emelik egyre magasabbra a falat, melyet csak a tudatosság képes lebontani. Amíg a külvilágtól reméljük a megváltást, csalódásra ítéljük magunkat, hisz a szabadulás kulcsa bennünk van. Ha ezt felismerjük, akkor minden félelem szertefoszlik

múltam a jelenem

Hajnali 4. Hétfő.

Az üres szobát szuszogásunk töltötte be. Kérleltem, hogy maradjon még. Kértem, hogy ne hagyjon egyedül. Kibontotta szorító és biztonságot adó ölelésem – az a mozdulat, egy örökkévalóságnak tűnt – lenyúlt a fa padlóra ledobott pulcsijáért. Miközben öltözött én fejemre húztam a takarót, nem akartam látni, hogy készülődik és itt hagy. Levette rólam a plédet majd hozzám bújt, megremegett mikor megsimogatta kipirosodott arcom. Ez hatalmas nyugodtsággal töltött el, ha már mást nem is mond, legalább megremeg, ha csak hozzám ér. Keze finoman ért az arcomhoz, megsimította mutatóujjával az állam peremét majd körbe ment a fülemig onnan pedig vissza, majd a számat simogatta

- Mindig is odáig voltam a szádért

Csukott szemmel mosolyogtam, mindig tudott bókolni. Nem volt olyan nap, hogy ne dicsérte volna meg valamimet. Jól esett, hiszen előtte sose csinálta ezt senki. Majd hírtelen felpattan és az ajtóhoz indult. Még igen bódult állapotban volt ő is, majdnem elbotlott egy-egy ruhadarabomban. A takarót magamra tekertem és úgy szaladtam utána. Közben kerestem a kérdéseket, hiszen minden kérdésre van válasz, csak meg kell találni. Mégis mit csináltam? Miért? Mi lesz most? Ő már indulásra készen állt a bejárati ajtónál, engem nézett és meg sem mozdult. Megálltam pár méterre tőle

-          Akkor, szia! – mondtam halkan.

-          Tudod Sophie, örülök, hogy tegnap rád írtam. Hiányoztál, de félek tőled. Félek, hogy megint elhagysz. Egy olyan lánynak képzellek el, aki ha megszerzett egy pasit, akkor vele marad 1-2 hétig, amíg meg nem unja és friss préda után néz.

-          Mi majdnem 2 hónapig voltunk együtt. Szeretek veled lenni, mennyi mindent éltünk már át. – mosolyogva gondoltam vissza, az első találkozásunkra és az azóta eltelt történésekre.

Láttam rajta, ahogy kimondtam előtte is lepergett minden. A kocsikázások, amikor átment a piroson, mert annyira izgult. Nevetett és pár másodperc múlva zavartan rázta meg a fejét és tért vissza a hideg jelenbe.

-          Mennem kell. – mormogta, majd közelebb lépett és megölelt. – Hidd el, ennek még nincs vége.

Majd mikor becsukódott az ajtó, én csak ott álltam a folyosón. Mindaddig fel sem tűnt, hogy korom sötét volt. Visszabotorkáltam a szobámba, talán átestem a holt-ponton, de csak arra vágytam, hogy láthassam a nap felkeltét. Gépiesen felöltöztem, a konyhába kimenve cigaretta füst csapott meg, az előző nap főzött feketekávé, még ott volt a pulton. Egy forró kávéval kiültem az ablakpárkányra. Rágyújtottam a szerencse szálamra – egy éjszaka hihetetlen mennyi halálpálca tud elfogyni – a kávé keserű volt, reggeli szél miatt fáztam, a másnaposság kezdett hatalmába keríteni. Kétségbevonhatatlanul gyűlöltem minden élőt, mozgót, lélegzőt, és ami hangot ad ki. A nap az egyik betontömb mögött egyre élesebben, s vidámabban sütött ráadásul csípős tavaszi illattal. Felfordult a gyomrom. A sugarak bevilágították arcom és elöntött valami túlvilági érzés. Talán csak az egyedül lét hozta ki belőlem vagy egy bizonyos ember tehet róla, hogy újra és újra át akarom élni ezt az érzést. Igaz még nem tudom biztosan mi is az…

Így maradt meg, az a furcsa tavaszi hajnal, ilyen erősen és kitörölhetetlenül. 

végülis a kutyát sem dobod ki, ha már nem olyan mint régen

Képzeld el, hogy van egy kutyád. Aki kicsit kövér, házőrzőnek sem a legjobb és az ugatása is inkább egy macskanyávogásra hasonlít, de te mindezt észre sem veszed, és még akkor is tagadod, ha a barátaid vagy a családod hívja fel a figyelmet és kérdi, hogy miért nem cseréled le egy jobbra. Viszont annyira elvakultan szereted azt a dögöt, hogy egy teljesen átlagos kutyának nézed a sok hibájával együtt. Ez az igazi, feltétel nélküli szeretet, mely emberek között teljesen lehetetlen.

(papával a kertben)

örökké nem fog menni, örökké én sem birom

nem lep meg, hogy a vesémig lát, mert hát nincs ezzel egyedül. "hát ennyit rólad.." voltak könnyek megint, lesznek is még sokáig... mosolygok csak, máshogy nem is lehetne elviselni ezt.

tavaszi szünet első nap

hát nem cukorfalatok?

Napsütés, barátok, cigi, sör. Kösz jól vagyok.

szünetre

egy kis személyes

és 2hónap után újra beszélünk.köszönöm.