"- Ez micsoda?- emelte fel a lány az asztalomon lévő parfümmintát.
- Szagold meg, milyen illata van- sóhajtottam fel ábrándosan, de miután Ő engedelmeskedett, ám a várt hatás elmaradt, bizonytalanul kaptam ki a kezéből. Nem érzi? Tényleg nem érzi a mámoros- levegővételek, valamint nevetések illatát?"
Reménykedem, hogy egy nap begyógyulnak majd a sebek, a legmélyebbek is - de el ne tűnjenek. Sok sebet hordozok, de ez annak a következménye, hogy olyan pillanatokat éltem át, melyek soha nem történtek volna meg, ha -akkor és ott- nem merészkedek túl a határaimon. Minden egyes sebet szeretek a szívemen, hiszen mind én vagyok, én és a múltam, így ott kell lenniük. Fájdalmas, de egyben szépséges emlékeket hordozó hegek- nélkülük üres lennék. Ezek tesznek azzá, ami most vagyok. Emlékezni akarok rájuk, hogy aztán nagymama koromra, mikor egyedül állok a tükör előtt, és ősz tincseimet, valamint ráncaimat szemlélem, visszaemlékezve az őrült fiatalságomra, széles mosoly üljön ki ajkaimra. Ezért szívom magamba az illatát, ezért fényképezek, hallgatom az együtt hallgatott dalokat, ezért írom tele a titkos füzetem, mert minden egyes kattintás, ezerszer meghallgatott dal, kifogyott toll a részem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése